Csillagos ötös – bravúros győzelem a nyitányon
Öt gólt rúgott és győzelemmel kezdte a bajnokságot első számú felnőttcsapatunk, a Puebla II és U14-es együttesünk azonban nem tudott nyerni a nyitányon, noha utóbbi a szünetben még döntetlenre állt esélyesebb riválisával.
A forduló mérkőzése:
Repülőrajtot vett első számú felnőttcsapatunk a BLSZ II-es bajnokság nyitányán: tíz perc sem telt el a Pénzügyőr II elleni összecsapásból, amikor már két góllal vezettek a mieink. Már Sárközy Bence lövése is beakadhatott volna, az még a kapufán csattant, ám nem sokkal később a szemfüles Morvay Bátor közelről nem hibázott, majd Tóth Artúr emelte át a kimozduló kapust. Hiába vált kezdeményezőbbé a vendégek játéka, amikor kellett, Király Krisztián védett, a gólokat pedig csapatunk szerezte, a játékrész feléhez érve Sárközy harciassága vezetett eredményre. Sőt, még a szünet előtt Sallay Balázs is beköszönt látványos szóló végén, és bár tizenegyesből Rácz Márton szépített, így is 4–1-es előnyben fordultunk.
Ami hamar egyetlen találatra olvadhatott volna, ugyanis Jeránek Bálint góljával kezdődött a második játékrész, majd ismét büntetőhöz jutott a Pénzügyőr, de Király bravúrral hárított. Mentek előre a vendégek, de már jóval kisebb lendülettel, amiben közrejátszott a Puebla szervezett védekezése is, kevés területet hagytunk a riválisnak. Csupán Jeránek előtt adódott lehetőség, de nem talált kaput, kontráink ellenben magukban hordozták a gólveszélyt. Negyedórával a vége előtt Tóth Artúr le is zárta a nyitott kérdéseket, amikor betört a tizenhatoson belülre, megcsinált két cselt, majd nagy erővel a rövid felsőbe lőtt. Eszes László együttese bravúros, 5–2-es győzelemmel kezdte a bajnokságot, a szinte tökéletes helyzetkihasználásra pedig a következő fordulóban is szükség lesz, amikor az előző idényben még a budapesti élvonalban szereplő Rákosmente FC lesz a mieink ellenfele.
BLSZ II, 2. csoport, 1. forduló
Puebla FS–Pénzügyőr II 5–2 (4–1)
Gólszerző: Morvay (8.), Tóth A. (9.), Sárközy (26.), Sallay (37.), Tóth A. (77.), ill. Rácz (43. – 11-esből), Jeránek (46.)
Ez történt még a hétvégén:
- U14-es csapatunk is elkezdte a bajnokságot, szombat délelőtt a Papírgyári pályán fogadtuk a Hidegkútot. Alig öt perc elteltével Babalola Tolani szerezte a mieink első bajnoki gólját az idényben, és a folytatásban is fölényben játszottak a mieink, de a vendégek fordítottak. Babalola még a szünet előtt ismét megvillant, így 2–2-nél fordultak a csapatok, ám a térfélcsere után ritmust váltott a Hidegkút, amely kihasználta megingásainkat, és 8–2-re győzött a nyitányon.
- BLSZ IV-es együttesünk jól kezdett a Róna SC elleni szezonnyitón, aminek az első játékrész feléhez meg is lett az eredménye, a Merkapttól igazolt Nagy Márk pályafutása első Pueblás mérkőzésén máris betalált. Sokáig sajnos nem örülhettünk, a rivális még a szünet előtt fordított, a térfélcsere után pedig nem kegyelmezett, alig tíz perc alatt négy gólt szerezve eldöntötte a három pont sorsát. Csapatunk 7–1-es vereséget szenvedett, de már szombaton a La Strada ellen javíthat.