Őrült meccsek hétvégéje – felemás mérleggel
A hétvégén beköszöntött a tavasz, és vele együtt dübörög a nagyüzem a bajnokságokban. Három csapatunk mérkőzésein összesen 17 gól született, BLSZ IV-es csapatunk három, U14-es együttesünk egy pontot szerzett.
A forduló mérkőzése:
Így kell kezdeni a tavaszt! Második számú csapatunk nagyon elkapta a rajtot, négygólos győzelemmel kezdte a naptári évet, és bár a következő két mérkőzésén nagy csatában, egy-egy góllal kikapott, azóta szárnyal a BLSZ IV-es bajnokságban. A mieink sorozatban három találkozót nyertek meg, ráadásul egyiken sem kaptak gólt, péntek este pedig folytatták ragyogó szériájukat – méghozzá fantasztikus bravúrgyőzelemmel!
Az ESMTK II nem véletlenül küzd a bajnoki címért, nekünk sem lehettek kellemes emlékeink a pesterzsébeti riválisról, mégis sikerült borítanunk a papírformát. Hamar kézbe vettük az irányítást, Csányi László alig öt perc elteltével megszerezte a vezetést, igaz, gyorsan érkezett a válasz is. Az első félidő végén mégis csapatunk mehetett előnnyel az öltözőbe, Kocsi Bence volt eredményes a játékrész hajrájában. Élesebben jött ki az öltözőből az ellenfél, három perc leforgása alatt egyenlített is, ám nem tudta állandósítani fölényét. Sőt, Knapp Zoltán előbb higgadtan gólra váltott egy büntetőt, majd a hajrában lezárta a nyitott kérdéseket, 4–2-re megnyertük a villanyfényes derbit. Érdekesség, hogy a találkozón kezdőként kapott szerepet egykori növendékünk, Stiller Barnabás, aki már az ESMTK-t erősíti.
A tavaszi idény első heteiben nem csupán azt igazolta BLSZ IV-es csapatunk, hogy kiváló erőkből áll, hanem azt is bizonyította, hogy az őszinél hatékonyabb helyzetkihasználással és stabilabb védekezéssel bárkivel felveszi a versenyt. Előre is ugrott a hatodik helyre a gárda, és bár az ötödik helytől már nagyobb a különbség, fokozatosan lehet tapadni az élmezőnyre. A sereghajtó Zuglói Kinizsi ellen szombaton szinte kötelező a győzelem – de nem árt óvatosnak lenni, olykor az ilyen mérkőzések a legnehezebbek.
Babulják Zoltán, vezetőedző: „A listavezetőt mindenkinek nagy dolog legyőzni, ezzel mi sem vagyunk másképpen! A mai napon a szív, az akarat és a csapategység vezetett győzelemre minket. Nagyot fociztak a fiúk, szép gólokat szereztünk, és talán mondhatom, hogy amennyi munkát beletettünk, megérdemeltük a sikert! Csináljuk és megyünk tovább, hogy ez a tavasz mindenkinek sikeres legyen!”
Ez történt még a hétvégén:
- Értékes pont Ócsáról: fordulatos mérkőzést játszott a hazaiakkal U14-es együttesünk, amely kétszer is vezetett, ám a hajrában hátrányba került. Babalola Tolani viszont negyedik góljával 4–4-es döntetlenre mentette a találkozót, így csapatunk győzelemmel kezdte az áprilist, és versenyben maradt a dobogóért – vasárnap jöhet a Testvériség elleni hatpontos rangadó.
- A BLSZ IV-esekkel ellentétes pályát jár be BLSZ II-es csapatunk, amely még nyeretlen a tavasszal, pedig ezúttal is nagyon közel állt a pontszerzéshez. A jóval esélyesebb Stand98 otthonában az első negyedóra végén hátrányba kerültek, de még a szünet előtt egyenlítettek a mieink, a második félidőben azonban egy gól elég volt a hazaiaknak, hogy mindhárom pontot megszerezzék (2–1).
- Újabb nagyszerű Bozsik hétvégén van túl U7-es, U8-as és U9-es csapatunk: kitűnő idő, kiváló szervezés, jó játék, sok gól, vidámság.
- Bejelentettük, hogy az idén is megrendezzük az Asseco Puebla Pünkösd Kupát, amelyre elindult a nevezés. Május 20-án három korosztályban a csepeli Papírgyári pálya ad otthont a tornának, részletek a közösségi felületeinken.