Sikeres Téli Torna, Puebla-ezüst
Immár tizedik alkalommal rendeztünk Téli Tornát, amelyen U9-es csapatunk veretes mezőnyben szerzett ezüstérmet.
December első hétvégéjén két napra ismét Pesterzsébeten gyűlt össze az utánpótlásfutball krémje, egyesületünk immár tizedik alkalommal rendezte meg a Puebla Téli Tornát. Szombaton az U9-eseké volt a főszerep, és már a délelőtti B-tornán is elsőrangú megoldásokat láthattunk a tehetségektől, akik kiélezett, fordulatos mérkőzéseket játszottak egymással – végül az egy évvel fiatalabb csapattal érkező BVSC ért fel a csúcsra. Nagy reményekkel vártuk a délutáni A-tornát, amelyre veretes mezőny érkezett, ugyanakkor a Puebla ismét bizonyította, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt. Babulják Zoltán együttese bejutott a döntőbe, amelyben nem tudta meglepni az UTE gárdáját, ám másnap már a fényesen csillogó ezüstéremnek is tudtak örülni növendékeink – volt is rá okuk, elvégre nagy bravúrral állhattak dobogóra.
A vasárnapi záró napon elsőként az U10-es korosztályban küzdött öt csapat a trófeáért, amelyek közül a CsHC és a Siófoki Bányász játszotta a finálét. De még milyen finálét! Mindkét együttes rendkívül fegyelmezetten futballozott, szervezetten védekezett, így büntetők döntöttek, a hirtelen halált a Balaton-partiak bírták jobban. Délután az U11-eseknél sem volt hiány izgalmakban, több meglepetés is született a csoportküzdelmek során, ám a Honvéd egy évvel fiatalabb csapatának sikeréhez nem férhetett kétség. A kispestiek boldogan énekelték indulójukat, miután a torna nagykövetétől, Egressy Gábor olimpikon labdarúgótól átvették a serleget – újfent futballünnepet varázsoltunk a Pesterzsébeti Technikumba!